"Mélyben, Reményben, Iskolában" Rajzpályázat 2019.

Pályázati kiírás 2019. 

A HumanumSalmaKözhasznú Humanitárius Alapítvány 2019-ben folytatta a „Szegénység és társadalmi kirekesztettség” elleni küzdelemét tette azt azzal, hogy idén is meghirdette Kiskunfélegyháza és vonzáskörében rajzpályázatát, „Mélyben, Reményben, Iskolában” címmel.

Rajzpályázat 2019. 

Társadalmi kampányunkat a szegénységben élő gyermekek és fiatalok minőségi oktatásáért hívtuk életre, hiszen a tanulatlanság árát egyszer majd mind megfizetjük. lehet, hogy nem most azonnal, talán tíz, húsz év múlva, tudván, hogy milyenkövetkezményekkel jár mindannyiunk számára az, ha a szegénységben élő fiatalok megfelelő képzés hiányában nőnek fel. Rajzpályázatunkat már márciusban meghirdettük, április 1.-től május 31.-ig volt a pályázatok leadási határideje. Idén 341 pályamunka érkezett be. Az elbírálásában Rátkai Zsuzsanna Képzőművész vett részt. A díjátadóval egybekötött programot 2019.06.06.-án tartottuk meg. A programon 100-150 diák vett részt. A díjazásban 12 db teljesen felszerelt iskolatáskát adtunk át.

HumanumSalma Humanitárius Közhasznú Alapítvány a kiskunfélegyházi Oktatási Intézmények jelentős részében Humanitárius tevékenységet folytat. Prevenciós oktatás, rendezvények, gyakorló idegennyelvű könyvek, ünneplő ruha, sporteszközök. A kapcsolatrendszerünkben levő gyerekeknek igény szerint segítünk, azon iskolákban, ahol magas a hátrányos helyzetű tanulók aránya, egységcsomagokat készítünk, amiből a tanárok segíthetikazon gyerekeket, akiknek hiányzik valami.

2019-ben a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégium által,a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019. ” c. NEA-TF-19-Ö-0282 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, "Mélyben, Reményben, Iskolában" című pályázatunk támogatásban részesült. 

NEA logó 

Újat kapsz? A régit adományozd el!

„Ne dobd ki a régi táskád, tolltartód, ceruzád, ha már nem kell. Adományozd olyan gyerekeknek, akiknek nem tudják megvenni mindezt szülei, rokonai” – ajánlja a HumanumSalma Humanitárius Alapítvány Kiskunfélegyházán a diákoknak. 

Adomány felhívás

Az egyik család nyár elején lomtalanít, a másik az őszi tanévkezdés előtt. Kiskunfélegyházán és vonzáskörzetében egész évben gyűjtik a tanszereket; iskolatáskákat, füzeteket, íróeszközöket, vízfestékeket, tisztasági csomagokat vagy tornafelszereléseket az Alapítvány munkatársai. A gyerekeknek is jól eshet lomtalanításkor az a feladat, hogy nehéz helyzetben lévő, ismeretlen társaiknak ajándékozzák mindazt, ami még szép és használható, de nekik már nincs szükségük rá.

Élelmiszert, ruhát a túlélésért.

Hétköznap hátrányos helyzetű mélyszegénységben élők, nagycsaládosok, egyedülálló idős és ellehetetlenült munkanélküli emberek keresik meg a szervezet Adománypontját, a mindennapi túlélésben kérnek segítséget. Kiskunfélegyházán folyamatosan gyűjtenek ezért tartós élelmiszert, ruhát, tisztító, tisztálkodási szereket, pelenkákat, ágyneműket az Alapítvány Korona u 4. szám alatti Adománypontban. 

Sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy egy nálunk lévő, már feleslegessé vált tárgy máshol értékes darab lehet. Sok családban nem az a kérdés, hogy melyik népszerű mesefigura szerepeljen az új hátizsákon, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán használható iskolatáskája a gyermeknek. Ezért indította el adománygyűjtését a HumanumSalma Humanitárius Alapítvány. 

Amennyiben pénzbeli adománnyal támogatná a programot, a HumanumSalma Humanitárius Alapítvány számlaszámára utalva megteheti: 

51700090-10018747-00000000 

   Fókusz Takarékszövetkezet 

A megjegyzés rovatban kérjük, tüntesse fel: „iskolatáska”!

Együtt közösen, egy célért, "Jövőbeli álmainkért"!